A múlt és a jelen
Eric Cartman 2005.02.01. 12:08
Kispályás labdarúgó történelem Debrecenből
Azt a Magyarországon is egyeduralkodó tömegsportot, melyet jellege miatt bárhol bármikor játszhatnak - s a legnépszerűbb és legnagyobb tömegeket vonzó rendszeres sportolást biztosító szervezett formába öntött játék - Kispályás Labdarúgásnak hívják, és szervezett formában Debrecenben 2003-ban ünnepelte fennállásának 25. éves évfordulóját.
A múlt:
1955-ben több szakszervezet szervezett focibajnokságot dolgozóinak a Debrecenben található kézilabdapályákon, 5+1-es létszámmal. Később a ’60-as években igény merült fel, hogy a Vasutas, a Pénzügyi, a Vendéglátó szervezetek egy közös rendszerben versenyszerűen, szervezett formában sportoltassák dolgozóikat. A ’70-es évek közepéig folyt ebben a formában a bajnokság.
1978-ban a Járások megszüntetése után alapították meg a DVKLSZ-t és ezen belül kapott helyet a kispályás labdarúgás is. Döntő érdem Halász József és Kozma Mihály ( ma a Magyar Futsal válogatott Szövetségi kapitánya) nevéhez fűződik.
A magyar futsal történelem bölcsője Debrecenhez, ezen belül a Kiri-Giri , az Atommag ill. Tagina és Volán valamint a Bokafogó nevű csapatok nevéhez fűzödik, akiknek meghívására több külföldi csapat mutatta be sok éven át a futsal (4+1) rendszerű játék szépségét. Sajnos Debrecenben csak néhány évig hódított ez a játék, amit lassan de biztosan kiszorított a Magyarországon 5+1 néven ismert kispályás foci, ami ma a legnépszerűbb játék.
A jelen:
Jelenleg a Debrecen Városi és Körzeti Labdarúgó Szövetség által szervezett szabadtéri bajnokságban 102, a téli terembajnokságban 55-60 csapat vesz részt.
Szövetségünk ellátja Debrecen és a megye valamennyi iskolai labdarúgó mérkőzéseinek játékvezető biztosítását, bonyolítását különösen a 4+1 -es mérkőzéseken. Kevesen tudják a városban, hogy a mi szövetségünk Játékvezetői Bizottságában vannak olyan vizsgázott és nagy gyakorlattal rendelkező labdarúgó játékvezetők akik a Futsal (4+1) mérkőzéseken működhetnek!
A születésnap méltó megünneplésére tiszteletünkre az MLSZ 2003. szeptember 18.-án a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban rendezte meg a MAGYARORSZÁG - ROMÁNIA válogatott Futsal mérkőzést.
|